máj.
8

A negyedik kontroll és az első melltartóm }

Képzeljétek! Ma voltam a negyedik kontrollon, és két héttel előbb levehetem a sportmelltartót! Ezt eredetileg 6 hétig kell viselni a mellplasztika után, de a doktor úr azt mondta, hogy annyira szépen lement már az implantátum, hogy nyugodtan hordhatok már rendes melltartót is. A merevítőst még hanyagolni kell, mert az a hegnek nem tesz jót, de kényelmes, merevítő nélküli melltartókat már minden további nélkül felvehetek.

 

A hegem szinte nem is látszik, szóval emiatt nem kell aggódni.

Ennek örömére a kontroll utáni első utam egy fehérnemű boltba vezetett. Ahogy beléptem az üzletbe, egyből a csipkemelltartókat vettem célba, melyekben sem merevítő, sem szivacs nincs, csak egy kis falatka az egész. Ahogy ott álltam a próbafülkében, és néztem magam, el sem hittem, hogy én vagyok. Annyival szebb és arányosabb lett az alakom, és olyan jól áll az a melltartó!!! :) Hatalmába kerített egy olyan eufórikus érzés, ami már nagyon rég nem.

Íme az új szerzeményem:

Hozzászólások

szólj hozzá te is }
A.: 2008-06-13 19:58:59

Sziasztok!
A múltkor megírtam nektek mellnagyobbító műtétem sikertelen eredményének történetét. Kaptam egy e-mailt az Aesthetica csapatától melyben szomorúan azt olvastam, hogy nem egyedüli a problémám; név szerint kedves Szilvia szeretné ez ügyben felvenni velem a kapcsolatot. Idő közben más lányoktól is hallottam szomorúságom hasonló esetű elbeszélését. Rá kellett döbbenjek, hogy sajnos nem csak én "jártam így"! Nagy mértékben a jól körültekintő, megfelelő orvos választása a fontos és aztán jönnek a saját testi adottságainkból behatárolható műtéttel módosítható lehetőségek. Az én esetemben az orvos felelősségét és korrektségét firtatom és nem a szakmai tudását, mert a műtétet valóban sikeresen elvégezte azonban a lehetséges következményekkel nem szembesített anno az előző konzultálásainkkor. A tény, hogy nem az ő hibája és nem is az enyém, hanem a bőröm vékonysága miatt "csúszik le" az inplantátum. Megereszkedik, esetleg aszimetrikussá válik a két mell helyzete és formája is. Ez bizony nem normális dolog pár pár hónappal a műtét után, az orvos szavait idézve: "Ez nem maradhat így!" Tehát elkerülhetetlen a mellfelvarrás, ha még mindig szép cicikre vágyunk. Párom mellettem áll és avval vigasztal, hogy az újabb hegek őt nem zavarják majd....De ki garantálja azt, hogy a felvarrás véglegesen szép eredményt hoz majd....
Megadom az e-mail címemet, hogy Szilvia vagy bárki más is írjon ha bármi kérdésetek akad szívesen válaszolok!
Üdvözlettel: Anita

szólj hozzá te is }
admin: 2008-06-11 16:05:21

Kedves Szilvia!

Reméljük Anita olvassa a blogot, és látja a hozzászólásodat! Ha mégsem, akkor megpróbáljuk elérni, hogy fel tudd vele venni a kapcsolatot.

szólj hozzá te is }
Máthéné M. Szilvia: 2008-06-09 12:18:15

Szia!
Nagyon jó lett a végeredmény!
Igazából azt szeretném kérni tőled, hogy megtudnád-e adni Anita elérhetőségét, mivel én is ilyen problémával küzdök, de nem akarok itt mindenki előtt erről beszélni. Nekem 3 hónapja volt a műtét, és ruhán keresztül nagyon jól néz ki, de meztelenül nem teljesen egyforma. Szeretnék tőle mindent megkérdezni.
Köszi
Vagy ha Anita olvasod akkor írj!

szólj hozzá te is }
admin: 2008-05-13 13:41:07

Szia Anita!

Nagyon sajnálom, hogy újra végig kell csinálnod akaratod ellenére a műtétet. Bízom benne, hogy a korrekció után már elégedett leszel, és drukkolok, hogy ne legyenek problémáid vele, élvezni tudd új külsődet. Fel a fejjel! Hamar túl leszel rajta, és nem is fogsz az egészre emlékezni, csak a csodás eredményt látod majd.

Minden jót kívánva:
Dóra

szólj hozzá te is }
A.: 2008-05-12 10:52:28

Ez nagyszerű érzés! Hiszen ez volt a cél, hogy elégedett legyél a műtéted után...és amit a természet nem adott meg neked, azt egy orvos korrigálhatja. Én most, fél évvel a mellnagyobbító műtétem után vmi egészen mást érzek. Az egyik mellem a bőröm elvékonyodása miatt lejebb van mint a másik. Egyik napról a másikra ébredtem fel és ezt tapasztaltam. Persze elmentem a műtétemet végző orvosomhoz, hogy magyarázatot kapjak-de a válasz nagyon elkeserített. Újra a kés alá kell feküdnöm, hogy felvarrja a bőröm és megint egyforma szép legyen. De a felvarrással sajnos az jár, hogy sokkal több és szembetűnőbb heg fog maradni utána mint ami az inplantátum behelyezésével járt. Újra át kell élnem az egészet a műtétet, a fájdalmakat...de ez már nem olyan érzés mint akkor....

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!